Internetre került a holokauszt áldozatok központi adatbázisa
2004. november 22. 11:33
Hárommillió holokausztáldozat életrajzi adatai kerülnek a jeruzsálemi Jad Vashem központi adatbázisából az internetre. Az áldozatok előtti tiszteletadás mellett a nevek összegyűjtésével és online elérhetőségével a vészkorszakban szétszakított családok, városok és közösségek kapcsolatainak újrakötése is megvalósulhat.
Az internetes szolgáltatás a Jad Vashem Holokauszt-tanulmányok Nemzetközi Iskolájának adatbázisát teszi elérhetővé 2004. november 22-től a www.yadvashem.org honlapon. A Soá áldozatok neveinek központi adatbázisa a névtelen holokausztáldozatok millióit igyekszik kiemelni az ismeretlenségből, hogy a holokauszt a személyes, közösségi és történelmi emlékezetben ne csak számsorokat, listákat, hanem elsősorban emberi történeteket, sorsokat jelentsen.
Az online elérhető központi névadatbázis az áldozatok 1999 óta folyamatosan digitalizált személyi adatlapjaiból (Page of Testimony), valamint további több mint egymillió - publikus forrásokból származó - névből áll. Ezt teszi teljessé a nevek mögött rejtőző emberi-családi történetek bemutatása, valamint az áldozatokat történelmi, földrajzi, szociális, nyelvi kontextusba elhelyező összefüggések alapos ismertetése.
A Jad Vashem szerint ez az utolsó esély az áldozatok neveinek összegyűjtésére, hiszen lassan eltávoznak a vészkorszakot üldözöttként túlélő és tanúként megélő generációk. Az 1953-ban alapított intézmény reményei szerint a közel hárommillió névből álló adatbázis folyamatos feltöltése és kiegészítése is könnyebbé válik az internetes elérhetőséggel.
"Minden hozzáadott névvel egy teljes élet emléke éled újjá. Minden új név hozzáadása újabb győzelem a felejtés ellen" - írja Alexander Avraham, a Nevek Csarnokának igazgatója. A budapesti Holokauszt Emlékközpont az épületet körülvevő 8 méter magas Emlékfalon állít emléket a holokauszt magyar áldozatainak. A Zsótér László által tervezett üvegfalra a kutatások előrehaladásával, folyamatosan kerülnek fel a nevek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.